Felfedez (és!) -etlen aggódás...80.

A mai nap folyamán először egy nagyon készséges nővel hozott minket össze a sors, mert abbahagyva a készülődést a zárásra, telefonál, kérdezősködik. Evvel a mélabús egykedvűségemből kirántva akaratlanul is el kezdek figyelni rá. Na nem mintha érteném miket mond, de a mimikából és a hanglejtésekből azt veszem le hogy segíteni szándékozik. Aztán hosszan beszél Páromhoz, ki nagyon köszöni a segítséget, s elköszönve kilépünk újra az utcára. Nem kérdezek semmit, várom, hogy közölje az információkat. Amit meg is tesz , de nem valami biztatóan beszél róla. Azt sikerült kiderítenie a nőnek, hogy este a buszpályaudvaron meleg étel osztás lesz , a Carritaszosok fognak kimenni, menjünk majd oda, hátha tudnak segíteni. Hát ez tényleg nem sok, de nézzük a jó oldalát a dolognak, talán ma este meleget eszünk. Az sem egy utolsó dolog. Aztán kitudja, ma délelőtt lehet, hogy azért történt minden így, mert oda kell, hogy eljussunk, ott fognak segíteni a tovább jutásban? Nem tudjuk, mindenesetre most megkeressük a pályaudvart, hogy ne este kelljen bolyonganunk. A megadott útirány hosszúra sikeredik, nem is tudom mióta tekergünk, néha a térképet nézve, néha csak megérzésből, ami most többet segít, mint a papírfecnin lévő térképrészlet, amin be van jelölve az útirány. Elhaladunk egy a Párom szerinti katedrális mellett, szerintem meg nem az, mert hiába hatalmas egy épület, akkor sem katedrális. De nem vitázunk ezen a felesleges dolgon, az tény, hogy monumentális egy épület. Készül is néhány kép a kitudja milyen besorolású és csak a jó Istene tudja milyen vallásirányzatot képviselő épületről a társaságomban, ami mellett hangyának tűnök. Mikor kituristáskodjuk magunkat visszatérünk feladatunkhoz, azaz úti célunk eléréséhez. S mikor ebben a se eleje, se vége városban végre megtaláljuk a buszpályaudvart, fellélegzek. Annyit tekeregtünk, kanyarogtunk egyik utcáról, sugárútról a másikra, hogy már azt sem tudjuk merre van az arra. És jön egy kis ördög által kreált gondolat, hogy találunk vissza az autóhoz, ami kitudja merre van? Ez az átvillanó gondolat a többi közt el is vész, mert inkább annak örülök, hogy megtaláltuk azt a helyet, ahová este el kell jönni. És ha ezt megtaláltuk, akkor vissza is tudunk találni az autóhoz. Nem is értem, hogy vannak még mindig ilyen apró cseprő nevetséges aggodalmas gondolataim. Hisz már annyi minden történt, mióta útnak indultunk az ilyen dolgokon már nem is kellene fennakadnom.