Hosszú utak, tanulságos pillanatok...76.

Nem tudjuk eldönteni merre van az arra. A fizetős autópályát azt megtaláltuk, de a körülményeink tudatában el akarjuk kerülni továbbra is. És mivel nem akarunk eltévedni és üzemanyagot pazarolni, úgy döntünk, inkább leállunk és vagy gyalog járunk a végére, vagy valakit megkérdezünk. Vagy is hát Imre, ki már mihelyt félre állunk már száll is ki az autóból és a túloldalon egy kamionoshoz odamenve tájékozódik. Haj, mennyivel egyszerűbb lenne, ha valahonnan tudnánk térképet szerezni. Nem mondom, hogy ha van térkép, akkor kizárt az eltévedés, de kevesebb rá az esély . Hamar visszajön és közli, hogy jó volt az Ő megérzése, arra kell tovább menni, amerre Ő gondolta elsőre is. Szerencsére nem messze vagyunk a körforgalomtól, így visszafordulás után újra benne vagyunk és nagyon koncentrálódunk, hogy jó leágazáshoz időben betudjunk sorolni. Sikerül is, mondhatnám na most aztán egyenesben vagyunk. Láthatóan ritkulnak az épületek, hagyjuk el Barcelonát. Hát nem sokat láttunk belőle, csak táblákat, jelzőlámpákat és rengeteg taxit. Ezért elneveztük a taxik, lámpák, táblák városának. Most már egyértelműen kiértünk a metropolisból, forgalom gyérült, két sávos autóúton vagyunk, ami N340-ről szó nélkül, vagyis hát inkább mindenféle előre jelzés nélkül átkeresztelődött NII- re. Állítólag ez ugyanaz az út, mondta neki a kamionos. Ha ez, akkor ez, mindenesetre furcsa. Na mindegy, most Párom eltökélt szándéka nem a tengerparti úton menni tovább dél fele, hanem egy kicsit beljebb. Szerinte nem sok eredmény érünk el, ha a parti úton megyünk, ott nem valószínű, hogy lehetőségünk lesz bármire is. Inkább mező gazdasági területekre kellene eljutnunk. Szerinte itt Catalóniába nem sok esélyünk van és különben is Ő Andalusíába szeretne minél hamarabb eljutni, ott élt évekig, jobban ismeri az ottani dolgokat, lehetőségeket. Így ezért tartunk folyamatosan déli irányba. Az igazat megvallva sajnálom egy kicsit a dolgot, eltudnám képzelni, hogy több száz kilométert végig autózunk a tengerparton, mint Olasz - és Franciaországba, na de be kell látnom, hogy nem turista úton vagyunk és megélhetési lehetőséget kell találnunk. Meg különben is biztos vagyok benne, vagy legalábbis evvel biztatom magam, hogy látom még eleget majd a tengert. Párom nagyjából tudja, hogy merre kell menni, milyen nagy városok, metropolisok neveit kell figyelni, hogy eljussunk arra a területre. Igaz több éve annak, hogy autóval hazafelé tartott és fizetős autópályán, ami csak a catalánoknál van, andalusoknál már nincs, de azért azt tudja, hogy most Valencia, Murcia, Córdoba felé kell venni az irányt. És ha jól emlékszik, akkor ilyen sorrendben is vannak. Ne azt, ne kérdezzem, hogy mennyi kilométer még Valencia, azt nem tudná megmondani. De ha már odáig eljutunk, akkor már jók vagyunk. Nos mivel már elindulás óta körülbelül három órája szeljük a sötétséget, ami azt jelzi, hogy éjszaka van, és igaz, hogy már Valencia neve felmerült egy némely táblán és arra is vesszük az irányt, de az üzemanyag-mutató, amiről nem tudjuk biztosan állítani, hogy a valóságot mutatja - e, már pirosban van megint. Számomra túl hamar jött el az ideje. Ami azt jelenti, hogy bizony hamarosan keresnünk kell valami megállóhelyet, ami a számunkra a legmegfelelőbb minden szempontból. Nem tudjuk mennyit jöttünk, csak saccolom, hogy 130 és 150 km közötti a megtett út. Viszont beértünk egy nagyobb városba, ami Tarragona nevet viseli. Először is keresnünk kell egy jó parkoló helyet, és aztán majd eldöntjük, hogy hogyan tovább. Nem tudjuk pontosan, hogy ahol most bolyongunk és parkolót keresünk az csak külterülete-e a városnak, vagy benne-e vagyunk. De ez most jelen pillanatban nem is igazán számít, csak az, hogy találjunk megfelelő, nyugodó helyet. Viszont sokat nem akarunk bolyongani, ezért úgy döntünk egy négy sávos úton, ami mellékút lehet a városba, vagy kitudja-leállunk a leálló sávba, ami a többi parkoló autóból ítélve egyben parkoló hely is. Még akár jó helynek is nevezhetnénk, ha nem lenne kb.: 10 méterenként egy -egy lámpaoszlop, ami nagyon erős fényt produkál. Próbálunk leparkolni úgy, hogy az erős fény ne zavarjon minket. De ez nem megy. Két lámpa közt is ugyanolyan fényár van, mint közvetlen a lámpa alatt. Feladjuk, hogy jobb, így maradunk, közvetlen a lámpa alatt, legfőbb majd a takaró alá bújunk a fény elől. Ahhoz képest, hogy már éjfél is elmúlt, igen élénk jövés-menés van a mellettünk húzódó végtelenségbe tartó járdán. Ki kutyát sétáltat, ki futkározik, kik sétálgatnak. Reméljük a legjobbakat, hogy előbb- utóbb mindenki álmos lesz és nyugovóra tér. Nos, mivel még mi sem vagyunk álmosak, sétálunk egyet. Kellemest a hasznossal egybe kötve, mozgunk is egy kicsit, meg felderítjük a terepet. Sétáltunkba hamar arra a megállapításra jutunk, hogy ez egy urbanizáció, a város külterülete. Itt csak négy emeletes házakból összetevődő lakó parkok vannak. Mindketten azon a véleményen vagyunk, hogy itt nem sokra fogunk menni. Holnap, vagyis azaz ma reggel beljebb kell mennünk a városba. Nem tudom mi van velem, de többször bevillan az az alattomos gondolat, hogy csak legyen elég üzemanyagunk és ne a város közepén a csúcsforgalomba álljon le az autó, így jelezve azt, hogy nem hajlandó tovább menni, míg kong a bendője az ürességtől. De észbe kapva, ilyenkor arra gondolok, hogy igenis lesz elég üzemanyag és minden ami történik és ahogy történni fog, az a mi javunkat szolgálja. Mert azt már megtanultam, és ez a kalandos út amit eddig megtettünk, meg is erősíti ezt, hogy nincsenek véletlenek. Bele kell és bele is nyugszom abba, hogy hagyjam, hadd sodorjon az ár, a történés, ne görcsöljek, legyek nyugodt, hisz mindenből van kiút, és tovább út.